A társulat a magyar táncházas népzenei új hullám második generációját képviseli. Koncertjeiken, lemezeiken a magyarok és a szomszéd népek népzenéjével találkozhatunk, magas színvonalú, hagyományhű tolmácsolásban. A Fonó Zenekar muzsikusai a zenében mindig a laikusok számára rejtett dimenziók, a stílusok szigorú keretein belül testet öltő színek és hangulatok feltárására törekszenek. A zenét az érzések kifejezőeszközeként szemlélik. Muzsikájukban benne van minden, amik és akik csak úgy, önmagunktól vagyunk, vagy lehetünk: indulat és meditáció, öröm és szívfájdalom, oldás és kötés…
Az együttes muzsikusai gyűjtéssel, azaz zenefolklorisztikai terepkutatással is foglalkoznak, s az eközben szerzett tapasztalatokat is hasznosítják zenei arculatuk kialakításában. A zenekar tagjai (egyenként, de közösen is) más zenei műfajok előadóival is együttműködnek. Ilyen műfajok például a klasszikus vonószene, az opera, a modern jazz irányzatai, a world music, vagy az autentikus klezmer, s ez az együttműködés immár több tucat hanglemezen is tetten érhető.
A Fonó Zenekar oktatási feladatokat is vállal, elsősorban népzenei táborokban, mesterkurzusok vezetésének keretében, illetve gyerekeknek szóló hangszerismertető koncertek formájában.
A Mixtura Cultivalis című lemezüket a párizsi Le Monde de la Musique folyóirat a „Choc de l’Année” („Az év szenzációja”) díjjal tüntette ki. A Fonó Zenekar 2006-ban megkapta a Magyar Rádió és Televízió által alapított eMeRTon díjat, 2007 áprilisában pedig átvehette a Magyar Művészeti Akadémia Kodály Emlékdíját.
Fotó: Lajtos István
