Micsik Béla hangszerkészítő kézműves (Vajdaság)
2023. június 3.
10:00-16:00
Mesterségek udvara

Micsik Béla törökbecsei citerakészítő értékrendje középpontjában a hagyományok megtartása és ápolása áll. 2006-ban megkapta a Magyar Kultúra Lovagrend Apródja címet, mely címhez méltón továbbra is fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy népi hagyományaink ne merüljenek feledésbe. A Vajdaság ismert és szeretett alakja, hiszen a citerakészítés mellett 2007 óta járja a Vajdaság óvodáit, iskoláit, rendezvényeit, hogy 13 népi hangszerével idézze meg az egykori népi világot a hallgatóságnak. A Mesterségek udvarában olyan hangszereket mutat meg, és készíthető el a segítségével, melyeken nagyszülők, dédszülők gyermekként játszottak, és melyeket szintén saját kézzel készítettek el.