Boros Erzsébet népdalénekes
2023. június 3.
14:30
Pódiumszínpad

A Csombordon élő népdalénekes óvódás kora óta énekel, édesanyja, nagymamája voltak a mesterei. Az első népdalversenyen 1995-ben vett részt Szamosújváron, ahol első díjat nyert és röviddel ezután a Kaláka néptáncegyüttes énekese lett. A rangos elismerések pedig pár éven belül egymást követték (pl.: Arany Páva Nagydíj, Csokonai Vitéz Mihály önálló alkotói díj stb.). Erzsébet, mint református lelkészfeleség és mint csombordi kántor felelősségének és kötelességének érzi a rábízott jövő generáció, a magyar nemzet jövőjének építését. Vezetője a helyi Pipacs Néptánccsoportnak illetve egyesületnek, mellyel sok szép sikert ért el mindeddig. Nemcsak gyönyörű hangot és néptánctudást kapott az élettől, hanem különleges kézügyességet is, így kézművességet oktató népművészként Erdély különböző tájegységeinek kézimunkáit és a festett bútorok készítését is megtanítja az általa vezetett csoportoknak.